P–39 Airacobra

P–39 Airacobra
P–39-es egy finnországi múzeumban kiállítva
Funkció	vadászrepülőgép
Gyártó	Bell Aircraft Corporation
Tervező	Benjamin Kelsey
Sorozatgyártás	1940-1944 május
Gyártási darabszám	9588
Ár	50 666 amerikai dollár (1944)
Fő üzemeltetők	Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje Szovjet Légierő Brit Királyi Légierő
Személyzet	1 fő
Első felszállás	1938. április 6.
Szolgálatba állítás	1941.
Háromnézeti rajz
A Wikimédia Commons tartalmaz P–39 Airacobra témájú médiaállományokat.

A P–39 Airacobra az amerikai Bell repülőgépgyár második világháborús vadászrepülőgépe volt. A szövetséges légierő kötelékében egyaránt bevetették az észak-afrikai, távol-keleti és keleti frontokon is.

Jellemzői

A repülőgép megalkotója Benjamin Kelsey repülő főhadnagy volt, aki még 1937 februárjában látott hozza a gép tervezésének. Célja egy olyan repülőgép megalkotása volt, amely a kor vadászrepülőgépeihez képest nagyobb fegyverarzenállal rendelkezik, ugyanakkor ez ne menjen a fordulékonyság rovására.

A végeredmény egy egymotoros, alsószárnyas, tricikli elrendezésű futóművel felszerelt repülőgép lett. Kelsey a motort az orr helyett a pilótafülke mögé helyezte, amelynek köszönhetően az közelebb került a gép súlypontjához, így javult a gép fordulékonysága, ugyanakkor szabadon maradt a hely az orrban a géppuskáknak és a futómű orrkerekének.

Típusváltozatok

Prototípusok és kísérleti változatok

• XP–39
• XP–39B
• YP–39
• YP–39A

P–39C (Airacobra I)

P–39D

XP–39E

P–39F

P–39G

P–39J

P–39K

P–39L

P–39M

P–39N

P–39Q

RP–39Q

Megrendelő és üzemeltető országok

• Amerikai Egyesült Államok
• Egyesült Királyság
• Szovjetunió
• Franciaország
• Ausztrália
• Olasz Királyság
• Portugália

Harci alkalmazása

A gép prototípusa először 1938. április 6-án szállt fel, majd mivel jó teljesített, megkezdődött a sorozatgyártás, 1941-től pedig hadrendbe állították. A megépült 9588 darabból 5134-et a Szovjetuniónak szállítottak a kölcsönbérleti törvény alapján. A szovjet pilóták kitűnően alkalmazták a kis és közepes magasságon vívott légi harcokhoz, nagy magasságon viszont a gép gyenge teljesítményt nyújtott. Előnye volt viszont még, hogy a beépített 37-mm-es gépágyúval és a szárny alá felszerelhető bombával a német nehézharckocsikat is sikerrel támadhatta. A szovjet légierő egyik ásza, Pokriskin is ezzel a típussal érte el légi győzelmei nagy részét.

A gép a brit, amerikai, ausztrál és szabad francia légierő kötelékében bevetésre került az észak-afrikai hadjárat és a távol-keleti csatározások során is. 1944-ben, miután Olaszországban Pietro Badoglio átvette a hatalmat, az Olasz Királyi Légierőt is felszerelték vele. Ettől az évtől azonban megkezdték a típus fokozatos kivonását a hadrendből, hatékonyabb vadászgépekkel helyettesítve, mint a P–47 Thunderbolt, vagy a P–51 Mustang. A háború után már csak Portugália és Olaszország használta a P–39-est, de 1951-re megtörtént az utolsó példányok kivonása is.

Műszaki adatok (P–39Q)

Geometriai méretek és tömegadatok

• Hossz: 9,2 m
• Fesztávolság: 10,4 m
• Magasság: 3,8 m
• Szárnyfelület: 19,8 m²
• Üres tömeg: 2955 kg
• Normál felszálló tömeg: 3433 kg
• Maximális felszálló tömeg: 3800 kg

Motorok

• Motorok száma: 1 darab
• Típusa: Allison V–1710–85 vízhűtéses V–12 motor
• Maximális teljesítménye: 894 kW (1200 LE)

Repülési adatok

• Legnagyobb sebesség: 626 km/h
• Hatótávolság: 840 km
• Szolgálati csúcsmagasság: 10 700 m
• Emelkedőképesség: 19,3 m/s
• Szárnyfelületi terhelés: 169 kg/m²
• Teljesítmény/tömegarány: 270 W/kg

Fegyverzet

• 1 darab 37 mm-es M4 gépágyú az orrba építve, lőszer javadalmazása 30 darab HE–T lövedék
• 2 darab 12,7 mm-es M2 Browning géppuska az orrba építve, fegyverenként 200 darab lőszerrel
• 2 darab 12,7 mm-es M2 Browning géppuska a szárnyakon, szárnyanként egy-egy, fegyverenként 300 darab lőszerrel
• maximum 230 kilogrammnyi bombateher a szárnyak és a géptörzs alá függesztve.

Források

• A II. világháború portálja