Ugrás a tartalomhoz

Kedvesem

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kedvesem
Wéber Helga (vokál), ByeAlex (ének) és Kővágó Dániel (gitár) Malmőben
Wéber Helga (vokál), ByeAlex (ének) és Kővágó Dániel (gitár) Malmőben
Adatok
Év2013
OrszágMagyarország Magyarország
Előadó(k)ének: ByeAlex
vokál: Wéber Helga
gitár: Kővágó Dániel
Nyelvmagyar
DalszerzőMárta Alex, Palásti Kovács Zoltán „Zoohacker”
SzövegíróMárta Alex
Dalszövegdiggiloo.net
Eredmények
Elődöntő8. hely, 66 pont
Döntő10. hely, 84 pont
Kronológia
Előző◄ Sound of Our Hearts (2012)
KövetkezőRunning (2014) ►

A Kedvesem című alternatív dal képviselte Magyarországot a malmői 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon ByeAlex előadásában. A dal a 2013. március 2-án rendezett magyar nemzeti döntőben nyerte el az indulás jogát, ahol egy szakmai zsűri és a nézők szavazatai alakították ki a végeredményt.

A magyar nemzeti döntő fináléjába összesen nyolc előadó jutott be. Az élő műsorban előadott Kedvesem című dal háttér animációjának képeit ByeAlex testvére, a grafikus Márta Amarilla Amiizmus rajzolta.[1] ByeAlex dala – amit a zsűri különlegesnek és furának nevezett – 16 pontot kapott, így – utolsóként – került be a négyes szuperfináléba. Meglepetésre azonban,[2] a döntést követő közönségszavazás lezárása után kiderült, hogy a több mint 244 000 SMS szavazat közül mégis a legtöbbet a Kedvesem című dal kapta, így ByeAlex nyerte a 2013-as válogatót[3] és ő képviseli Magyarországot a malmői Eurovíziós Dalverseny második elődöntőjében.[4] A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az éppen tévézők 28,9 százaléka választotta A Dal döntőjét az M1-en és a Duna World csatornán, ami 1,3 millió nézőt jelentett.[5]

A sokakat meglepő győzelem után a dal szerzője és előadója Márta Alex így nyilatkozott: "Nekem az a fontos, hogy jó dalokat írjak, és azt hiszem, hogy ez sikerült, erre fogok a továbbiakban is koncentrálni".[6]

ByeAlex a dalt Malmőben magyar és svéd kevert nyelven[7][8] adta volna elő, de mivel nem adták le ezt a verziót a delegációvezetők találkozójáig, így a malmői versenyen teljes egészében magyarul csendült fel, először a május 16-i második elődöntőben, majd a május 18-i döntőben.

A következő magyar induló Kállay-Saunders András Running című dala volt a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

Slágerlistás helyezések

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Lista (2013) Legjobb
helyezés
Ausztria (Ö3 Austria Top 40)[9]59
Belgium (Ultratip Flanders)[10]36
Belgium (Ultratip Wallonia)[11]44
Finnország (The Official Finnish Download Chart)[12] 22
Hollandia (Single Top 100)[13]35
Izland (Tonlist)[14] 18
Magyarország (Rádiós Top 40)[15]1
Magyarország (Single Top 40)[16]1
Németország (Media Control Charts)[17]39
Svájc (Schweizer Hitparade)[18]40
Svédország (DigiListan)[19] 10
„ Mert nekem nincs most más,

csak a kedvesem, az én kedvesem.
Ő bárhol jár,
az úgy jó nekem, az úgy jó nekem.
Mert mindig rám talál
az én kedvesem, az én kedvesem.
Úgy dúdolnám:
ez így jó nekem, ez így jó nekem
ez a dal.

”
– A Kedvesem című dal refrénje[20]
  • Kedvesem (Márta Alex)
  • Kedvesem (Zoohacker Remix) – Eurovíziós-verzió (Márta Alex / Márta Alex, Palásti Kovács Zoltán)
  • Kedvesem (Zoohacker Remix with Swedish refrain) (Márta Alex, Hoffman Mónika / Márta Alex, Palásti Kovács Zoltán)
  1. ↑ Kedvesemmel a középdöntőben Archiválva 2013. október 29-i dátummal a Wayback Machine-ben, szon.hu
  2. ↑ ByeAlex, a meglepetésember[halott link], estihirlap.hu
  3. ↑ "Itt van ByeAlex szakáll és szemüveg nélkül" (magyar nyelven). Origo. 2013. március 2. Hozzáférés: 2013. március 3.
  4. ↑ "A Dal: ByeAlex győzött" (magyar nyelven). hirado.hu. 2013. március 2. 2013. március 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2013. március 3.
  5. ↑ A Dal - Több mint 1,3 millióan nézték a döntőt, hvg.hu
  6. ↑ ByAlex nem volt biztos benne, hogy neveznie kellene az Eurovízióra[halott link]
  7. ↑ "ByeAlex svédül is fog énekelni!" (magyar nyelven). mosaiconline.hu. 2013. március 6. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2013. március 3.
  8. ↑ "ByeAlex két nyelven énekli a "Kedvesemet" Malmőben!" (angol nyelven). escxtra.com!. 2013. március 26. 2013. március 23. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2013. március 26.{{cite web}}: CS1 karbantartás: ismeretlen nyelvkód (link)
  9. ↑ "ByeAlex – Kedvesem – Austriancharts.at" (német nyelven). Ö3 Austria Top 40.
  10. ↑ "Ultratop.be – ByeAlex – Kedvesem" (holland nyelven). Ultratip.
  11. ↑ "Ultratop.be – ByeAlex – Kedvesem" (francia nyelven). Ultratip.
  12. ↑ "Latauslista.fi - Pop-musiikki Suomessa ja sen suosio". www.latauslista.fi. Hozzáférés: 2025. december 23.
  13. ↑ "Dutchcharts.nl – ByeAlex – Kedvesem" (holland nyelven). Single Top 100.
  14. ↑ "Icelandic Singles Chart". Tonlist.is. 2013. szeptember 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2013. május 28.
  15. ↑ "MAHASZ Rádiós Top 40 játszási lista. 2013/15. hét". Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége.
  16. ↑ "MAHASZ Single Top 40 lista. 2013/11. hét". Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége.
  17. ↑ "Germancharts.de – ByeAlex – Kedvesem" (német nyelven). Media Control Charts. PhonoNet GmbH.
  18. ↑ "ByeAlex – Kedvesem – swisscharts.com". Swiss Singles Chart.
  19. ↑ "DigiListan 2013-05-26". Sveriges Radio. Hozzáférés: 2014. május 26.
  20. ↑ "Kedvesem" (magyar nyelven). zeneszoveg.hu. Hozzáférés: 2013. március 3.

További információk

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]