Ugrás a tartalomhoz

Hegyi kea

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hegyi kea
Természetvédelmi státusz
Veszélyeztetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Csoport: Magzatburkosok (Amniota)
Osztály: Madarak (Aves)
Csoport: Carinatae
Alosztály: Neornithes
Alosztályág: Újmadárszabásúak (Neognathae)
Csoport: Neoaves
Csoport: Passerea
Öregrend: Telluraves
Csoport: Australaves
Csoport: Eufalconimorphae
Csoport: Psittacopasserae
Rend: Papagájalakúak (Psittaciformes)
Öregcsalád: Bagolypapagáj-szerűek (Strigopoidea)
Család: Keafélék (Nestoridae)
Alcsalád: Keaformák (Nestorinae)
Nem: Kea (Nestor)
Lesson, 1830
Faj: N. notabilis
Tudományos név
Nestor notabilis
Gould, 1856
Elterjedés
Elterjedési területe
Elterjedési területe
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Hegyi kea témájú rendszertani információt.
A Wikimédia Commons tartalmaz Hegyi kea témájú médiaállományokat és Hegyi kea témájú kategóriát.

A hegyi kea, más néven kea ([ˈkiː.ə]; Māori: [kɛ.a]; Nestor notabilis) a papagájalakúak (Psittaciformes) rendjébe és a bagolypapagáj-félék (Strigopoidea) öregcsaládjába tartozó faj.[1] Új-Zéland Déli-szigetének erdős és alpesi régióiban honos. Körülbelül 48 centiméter hosszú; többnyire olajzöld színű, szárnyai alatt ragyogó narancssárga színezettel. Nagy és keskeny, ívelt szürke-barna felső csőrrel rendelkezik. A kea a világ egyetlen alpesi papagája. Mindenevő, egyben dögevő,[2] de főként gyökerekkel, levelekkel, bogyókkal, nektárral és rovarokkal táplálkozik. Ma már nem gyakori, mert a keát egykor a juhtenyésztő közösség aggályai miatt jutalom ellenében ölték le; attól tartottak, hogy a madarak megtámadják az állatállományt, különösen a juhokat.[3] Teljes körű védelmet csak 1986-ban kapott.[4] A kea a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján a veszélyeztetett fajok között szerepel. A csökkenő egyedszámú fajnak kb. 4000 példánya él vadon.[5]

A kea üregekben, vagy fák gyökerei közti hasadékokban fészkel. A keák ismertek intelligenciájukról és kíváncsiságukról; mindkettő létfontosságú a zord hegyvidéki környezetben való túléléshez. A kea képes logikai rejtvények megoldására, például tárgyak eltolására és elhúzására adott sorrendben, hogy így élelemhez jusson, illetve egy bizonyos cél elérése érdekében képes az együttműködésre.[6]

Taxonómiája és elnevezése

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keát John Gould ornitológus írta le 1856-ban.[7] A specifikus jelzője, a latin notabilis kifejezés azt jelenti „figyelemre méltó”.[8] Közönséges neve a maoriból származik, feltehetőleg a madár sivítására utal.[9] A kea kifejezés az angol nyelvben egyes és többes számban is használatos.

A Nestor nemzetségbe négy faj tartozik: a parti kea vagy maori nevén kākā (Nestor meridionalis), a hegyi kea (N. notabilis), a 19. század közepén kihalt norfolki kea (N. productus) és a néhány évszázaddal korábban kipusztult chathami kea (N. chathamensis). Mind a négyről feltételezik, hogy egy „ős-kākā”-ból (proto-kākā) ered, amely Új-Zéland erdeiben élt ötmillió évvel ezelőtt.[10][11]

A Nestor madárnem képviselőinek legközelebbi élő (recens) rokona a világ egyik legritkább madara, az éjszakai életmódú kākāpō (Strigops habroptila).[10][11][12][13] Ezek együtt alkotják a bagolypapagáj-szerűeket (Strigopoidea), egy ősi csoportot, amely minden más papagájalakútól (Psittaciformes) elkülönült még szétterjedésük előtt.[10][11][13][14]

A keák csoportosulását, összegyűlését cirkusznak nevezik.[15]

Megjelenése

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Repülés közben narancsos tollak figyelhetők meg a szárnyak alatt

A kea zömök testű papagáj, testhossza mintegy 48 centiméter, testtömege pedig 0,8–1 kilogramm.[16] Szárnyfesztávolsága körülbelül 90 cm. Tollazata barna és sötétzöld. Csőre szürke színű, hosszú és keskenyen ívelt, kihegyesedő. A felnőtt madarak írisze sötétbarna; a viaszhártya és a lábak szürkések. A szárny alsó részén narancssárga-halványpiros tollakkal rendelkezik. A madár fején, oldalt lévő tollak olajzöld-barna, a háton és a farok felső részén lévők narancssárga-piros színűek; a külső szárny néhány tolla tompa kék. Farka rövid és széles, kékeszöld színű fekete heggyel. A farok csúcsán és a farok belső oldalán lévő tollak keresztirányban, sárgás-narancsos csíkozásúak.[17] A hím körülbelül 5%-kal hosszabbra nő, mint a nőstény; valamint a hím felső csőre is 12–14%-kal hosszabb, mint a nőstényé.[18] A fiatalok általában hasonlítanak felnőtt példányokra, de viaszhártyájuk (cere) és a szemük körüli rész (eyering) sárga; valamint alsó csőrük narancssárga, és lábaik szürke-sárga színűek.[17]

A fiatalok viaszhártyája és a szemük körüli terület sárga színű, alsó csőrük narancssárga, lábaik szürke-sárga színűek

Megoszlása és élőhelye

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kea az Új-Zélandon őshonos tíz papagájfaj egyike. A többi szárazföldi fajok, a parti kea (Nestor meridionalis), a bagolypapagáj vagy kākāpō (Strigops habroptila) és három kecskepapagájfaj: az aranyfejű kecskepapagáj (Cyanoramphus auriceps) vagy maori nevén kākāriki, a pirosfejű kecskepapagáj (Cyanoramphus novaezelandiae) és a Malherbe-kecskepapagáj (Cyanoramphus malherbi).

A további új-zélandi papagájfajok a Chatham-szigeteken őshonos Chathami kecskepapagáj (Cyanoramphus forbesi) és a kihalt chathami kea (Nestor chathamensis); valamint az Ellenlábas-szigeteken élő Antipodes-kecskepapagáj (Cyanoramphus unicolor) és a Hochstetter-kecskepapagáj (Cyanoramphus hochstetteri). Egy máig besorolatlan kecskepapagáj is élt a Campbell-szigeten, de 1840-ben kihalt.[19]

Kea színes szárnyai a saját alpesi élőhelyén

A kea élőhelye az alföldi folyóvölgyek, a nyugati part part menti erdejei és a Déli-sziget alpesi régiói – mint például az Artúr-szoros és az Aoraki / Mount Cook Nemzeti Park – között terül el; szoros kapcsolatban maradva a délibükk (Nothofagus) erdőkkel az alpesi gerincen. Eltekintve az alkalmi csavargóktól, a kea nem található meg az Északi-szigeten, bár fosszilis bizonyítékok azt sugallják, hogy több mint 10 000 évvel ezelőtt élt ott egy populáció.[20]

A populáció méretét 1986-ban 1000 és 5000 példány közöttire becsülték,[21] összehasonlításképpen egy 1992-es becslés 15 000 egyeddel számolt.[22] Mindkét becslés erősen függ a megtett feltételezésektől.[22] A kea széleskörűen elterjedt, nagyrészt megközelíthetetlen területeken, ez akadályozza meg a pontos becslést.[23][24]

Kapcsolata az emberekkel

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kea hírhedt vizsgálási és manipulálási vágyáról, amely a madarat kártevővé avanzsálja az állandó lakosok körében, és látnivalóvá teszi a turisták számára. A „hegyek bohóca”[25] megvizsgálja a hátizsákokat, a csizmákat vagy akár az autókat, gyakran okozva bennük kárt, vagy repülve el kisebb tárgyakkal.

Kea turistákat figyel
Egy kea kárt okoz a parkoló autóban

Az emberek gyakran találkoznak vad keákkal a Déli-sziget síparadicsomaiban. A keát vonzza az élelmiszer-maradékok felkutatásának lehetősége. A kíváncsiság vezeti rá őket, hogy megcsipegessék és elvigyék a nem őrzött ruhákat, vagy szétfeszítsék az autók gumi alkatrészeit – az emberi megfigyelők szórakoztatására és bosszúságára. Gyakran írják le őket „szemtelennek”. Beszámoltak egy keáról, amelyik elemelte egy skót férfi útlevelét, míg ő meglátogatta a Fiordland Nemzeti Parkot.[26]

Vannak, akik úgy vélik, hogy a kea etetése hátrányos hatással van a madarak egészségére, és hogy a még kalóriadúsabb étrend miatt időt takarítanak meg, így több szabadidejük marad az autók, házak és egyéb emberi vagyontárgyak vandalizálására.[27] Az elképzelés az, hogy minél több időt töltenek a madarak táplálékszerzéssel, annál kevesebb idejük marad ellopni az ablaktörlőket. A másik elképzelés, miszerint az emberi élelmiszer ártalmas a madarak egészségére, azon a feltételezésen alapul, hogy a keát olyan élelmiszerekkel etetik, amelyek egészségtelenek az emberre nézve, és ily módon az egyedülálló mindenevő papagájokra is.

Meg kell jegyezni azonban, hogy a pótlólagos szabadidő, ami a táplálékszerzés idejének csökkenéséből ered, igen nehezen bizonyítható. Természetesen nem vizsgálták, és nem bizonyították be. A különböző emberi élelmiszerek feltételezett tápértéke még emberek esetén sem bizonyított, és még kevésbé bizonyított a mindenevő papagáj esetében. A kea gyomortartalmának vagy az emberi etetések élettartam korrelált gyakoriságának hosszú távú vizsgálata, illetve más egészségügyi intézkedés lenne az első szükséges lépés annak érdekében, hogy a kiegészítő táplálékforrás állítólagos káros hatására vonatkozó állításokat lehessen tenni. Az egyes, általában a madarak etetésére használt élelmiszerekre vonatkozó feltételezések teljesen spekulatívak. Ha bármilyen kea mortalitás az élelmiszerhiányt mutatná ki, akkor a kea étrendjének kiegészítése emberi táplálékkal még előnyösnek is bizonyulhat e rendkívül veszélyeztetett faj túléléséhez. Az a tény, hogy síterepek kea populációja növekedni látszik, azt jelezheti, hogy ezek az intelligens madarak hisznek az emberi táplálék hasznosságában a túlélésük érdekében. A madarak emberekkel szembeni természetesen bizakodó magatartása közrejátszó tényezőként merült fel, számos közelmúltbeli, népszerű turisztikai helyen történt eseménykor, amikor a keát szándékosan ölték meg.[28][29]

Élettartama

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A halandóság magas a fiatal keák körében, kevesebb mint 40%-uk éli túl az első évet.[30] Egy vad, serdülő kea medián élettartama a becslések szerint 5 év, amely becslést az Artúr-szoroshoz egymást követő évszakokban visszatérő keák arányára és a környező területekre történő kivándorlás lehetővé tételére alapoztak. A helyi populáció mintegy 10%-a fogja várhatóan meghaladni a 20 éves életkort.[22] A legöregebb ismert, fogságban tartott kea 2008-ban 50 éves volt.[30]

Szaporodása

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Keafiókák

Legalább egy megfigyelő számolt be arról, hogy a kea poligám, egy hím több nőstényhez csatlakozik. Ugyanez a forrás azt is megjegyezi, hogy a nőstények többségben vannak.[31]

A keák szociálisak, és akár 13 madárból álló csoportokban is élhetnek.[32] Az elszigetelt példányok rosszul viselik a fogságot, de jól reagálnak a tükörképeikre.[33]

Egy vizsgálatban, a fészkelőhelyek előfordulási gyakorisága 1/4,4 km².[24] Költőhelyeik leggyakrabban dél bükk (Nothofagus) erdőkben, meredek hegyoldalakon található. A fészkelőhelyek 1600 méterrel a tengerszint feletti, vagy még magasabban helyezkednek, ezzel a kea egyike azon kevés papagájfajnak a világon, amelyek rendszeresen töltenek időt a fahatár felett. A fészkelőhelyek általában a talajon, nagy bükkfák kőhasadékaiban, vagy gyökerek közt ásott üregekben, odúkban található. Ezekben 1–6 méter hosszúságú alagút vezet el egy nagyobb kamrába, amely zuzmókkal, mohákkal, páfrányokkal és korhadó fával van berendezve. A kea az ivarérettséget legkorábban 3 éves korában éri el. A költési időszak júliusban kezdődik, és januárig eltart.[34] Fészekalja 2–5 fehér tojásból áll, amelyeken 21 napig kotlik. A fiatal keák 13–14 hét, más forrás szerint 94 nap, vagy ennél hosszabb idő után repülnek ki.[35]

Étrendje

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kea mindenevő, több mint negyven növényfajjal, bogárlárvával, más szárnyasokkal (beleértve a vészmadárfiókát) és emlősökkel (beleértve a juhot és nyulat) táplálkozik.[6][32] Azt is megfigyelték, hogy feltöri a vészmadár fészkét, és elfogyasztja a fiókákat, miután meghallja őket a fészkükben.[36] A kea előnyére fordította az emberi szemetet és az ételajándékot.[37] Fogságban a madár kedveli a vajat, a diót, az almát, a sárgarépát, a szőlőt, a mangót, a fügét, a kenyeret, a tejtermékeket, a darált húst és a tésztát is.

Kea által okozott seb miatt elpusztult juh teteme. A kitépdesett és szétszórt gyapjú is keára utaló jel (1907. július)

Volt egy hosszú ideje tartó vita arról, hogy a juh prédája-e a keának. Egy évtizeden belül, hogy a juhtenyésztők a magas országba költöztek, az 1860-as évek közepén szokatlan sebeket észleltek a juhok oldalán vagy a karajnál. Habár néhányan azt feltételezték, hogy ennek oka egy új betegség, de a gyanú árnyéka csakhamar a keára esett. James MacDonald, a Wanaka Station főpásztora szemtanúja volt annak, hogy egy kea 1868-ban megtámadott egy juhot; ehhez hasonló beszámolók széles körben elterjedtek voltak.[2] A tudományos közösség kiemelkedő tagjai elfogadták, hogy a kea birkára támad, és Alfred Wallace 1889-es, darwinizmusról szóló könyvében (Darwinism) hivatkozott is erre, mint a viselkedésbeli változások jó példája. A támadások számottevő anekdotikus bizonyítékai ellenére[2][38] mások továbbra sem voltak meggyőződve erről, különösen a későbbi években. Például 1962-ben, az állatspecialista J.R. Jackson arra a következtetésre jutott, hogy bár a madár megtámadhat beteg vagy sérült juhot – különösen akkor, ha összetévesztette őket elhullott példányokkal – nem jelentős ragadozó.[39] Azonban 1993-ban videóra vették egy éjszakai támadását,[6] amely igazolja, hogy legalább néhány kea megtámad, és táplálkozik egészséges juhokból. A videó megerősítette azt, amit sok tudós már régóta gyanított, hogy a kea erőteljes, ívelt csőrét és karmait felhasználva felszakítja a gyapjúréteget, majd az állat hátának zsírjából táplálkozik. Bár a madár közvetlenül nem öli meg a juhot, vérmérgezés által, vagy a szenvedő állat menekülése során bekövetkező balesetből akár halál is származhat.

Voltak anekdotikus jelentések arról, hogy a kea megtámad nyulakat, kutyákat, sőt még lovakat is.[38]

Fenyegetettsége és védelme

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Egy Artúr-szoros felett fészkelő kea

A helyi tanácsokkal és a juhtenyésztőkkel együtt az új-zélandi kormány fejpénzt fizetett a megölt keákért, mert a madár fosztogatta az állatállományt, főként a juhokat.[38][40] Úgy gondolták, hogy a vadászok csak a gazdaságokban és a tanács területein fogják megölni a keákat, ahol a jutalmat kapják, de néhányan a nemzeti parkokban és Westlandban is vadásztak rájuk, ahol hivatalosan védett volt. A fejpénz 1970-es eltörléséig az azt megelőző száz évben több mint 150 000 példánnyal végeztek.[41] Az 1970-es években, a kea részleges védelmet kapott, miután egy összeírás 5000 madarat számlált. A kormány beleegyezett abba, hogy kivizsgál minden problémás madárról szóló jelentést, és a madarakat eltávolítják a földekről.[23] Teljes körű védelmet csak 1986-ban kapott, amit a Wildlife Act 1953 nevű rendelkezés biztosított számára.

Egy tanulmány, amely a kea elterjedését vizsgálta a Nelson Lakes Nemzeti Parkban, a populáció jelentős csökkenését mutatta 1999 és 2009 között, aminek oka elsősorban a keatojások és fiókák zsákmányolása.[42] A keafészkek megfigyelése céljából videokamerákat állítottak fel Dél-Westlandben, amelyek megerősítették, hogy az erszényesek megölik a kea fiókákat.[43]

Az ólommérgezés (többnyire építőanyagokból) is jelentős oka a keák korai halálozásának.[44][45] Az Aoraki/Mount Cook Nemzeti Parkban élő keákon végzett ólomtoxicitási vizsgálat azt találta, hogy a megvizsgált 38 példány mindegyikében kimutatható a vér ólomszintje, közülük 26 példány esetében ez veszélyesen magas volt.[45] Egy további, a Massey Egyetem által, 15 halott keán 1991 és 1997 között végzett diagnosztikai patológiai vizsgálat megállapította, hogy kilenc madár esetében a vér ólomszintje okozhatta annak halálát.[46] A Victoria Egyetem által 2008-ban végzett kutatások megerősítették, hogy a kea természetes kíváncsisága, ami lehetővé tette, hogy a faj képes legyen alkalmazkodni az extrém környezethez, megnövelheti az ólom megemésztése által bekövetkező mérgezés valószínűségét, azaz minél inkább vizsgálódó a madár viselkedése, a vér ólomszintje valószínűleg annál nagyobb.[47]

Az invazív kártevő emlősök – mint amilyen a hermelin és a közönséges rókakuzu – szabályozására használt toxinokat is összefüggésbe hozták a kea halálozásával. Például, hét keát találtak holtan egy légi oposszumirtási műveletet követően Fox Glacierben, 2008 júliusában,[48] és további hetet 2011 augusztusában, az Ōkārito Erdőben végzett légi irtást követően.[49] A csapdákat szintén kockázatosnak tartják a keára nézve. 2011 szeptemberében rejtett kamerák felvették, ahogy keák csalis hermelincsapdákat törnek fel a Matukituki völgyben. A csapdák több mint 75%-a lecsapott.[50]

Annak ellenére, hogy a faj az Új-zélandi Fenyegetettség-osztályozási Rendszerben (New Zealand Threat Classification System) nemzetileg fenyegetettként (nationally endangered) van besorolva;[51] valamint, hogy az IUCN Vörös Listáján veszélyeztetett státuszú és törvény által védett, a keát még mindig lövik ki szándékosan. Például az 1990-es években egy Fox Glacier-i illetőségű lakos 33 keát ölt meg a gleccser parkolójában,[52] valamint 2008-ban két keát lőttek le és tűztek fel egy jelzőtáblára Arthur Passban.[28]

Összehangolt tenyésztéssel próbálják meg megmenteni a fajt a teljes kipusztulástól. Európában az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége felügyelete alá tartozó Európai Veszélyeztetett Fajok Programja (EEP) keretében tenyésztik a faj egyedeit.

Magyarországon a Budapesti Állatkertben, a Szegedi Vadasparkban és a Jászberényi Állatkertben láthatók.

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. ↑ Oláh György (2022). "A papagájalakúak (Psittaciformes) rendjéhez tartozó fajok magyar nevei". Állattani Közlemények. 107 (1–2): 109–174. doi:10.20331/AllKoz.2022.107.1-2.5. {{cite journal}}: Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)
  2. 1 2 3 Benham, W. B. (1906). Notes on the Flesh-eating Propensity of the Kea (Nestor notabilis). Transactions of the Royal Society of New Zealand, 39, 71–89.
  3. ↑ Kea Conservation Trust Kea Conservation Status Archiválva 2011. október 9-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  4. ↑ Lindsey, T., Morris, R. (2000) Field Guide To New Zealand Wildlife. Auckland: Harper Collins. (ISBN 1-86950-300-7)
  5. ↑ BirdLife International (2012). "Nestor notabilis". IUCN Red List of Threatened Species. Version 2012.1. International Union for Conservation of Nature. Hozzáférés: 2012. július 5. {{cite web}}: Invalid |ref=harv (súgó)
  6. 1 2 3 Kea – Mountain Parrot Archiválva 2011. július 20-i dátummal a Wayback Machine-ben, NHNZ. (1 hour documentary)
  7. ↑ Gould, J. (1856). On two new species of birds (Nestor notabilis and Spatula variegata) from the collection of Walter Mantell, Esq. Proceedings of the Zoological Society of London, 94–95.
  8. ↑ Simpson DP (1979). Cassell's Latin Dictionary (5 ed.). London: Cassell Ltd. 883. o. ISBN 0-304-52257-0.
  9. ↑ Ngā manu – birds Archiválva 2011. június 12-i dátummal a Wayback Machine-ben, Te Ara - the Encyclopedia of New Zealand. Updated 1 March 2009. Hozzáférés ideje: 21 January 2010.
  10. 1 2 3 Wright, T.F. (2008). "A Multilocus Molecular Phylogeny of the Parrots (Psittaciformes): Support for a Gondwanan Origin during the Cretaceous". Mol Biol Evol. 25 (10): 2141–2156. doi:10.1093/molbev/msn160. PMC 2727385. PMID 18653733. {{cite journal}}: Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)
  11. 1 2 3 Grant-Mackie, E.J. (2003). "Evolution of New Zealand Parrots". NZ Science Teacher. 103. {{cite journal}}: Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)
  12. ↑ Juniper, T., Parr, M. (1998) Parrots: A guide to parrots of the world. New Haven, CT: Yale University Press (ISBN 0-300-07453-0)
  13. 1 2 De Kloet, Rolf S.; De Kloet, Siwo R. (2005. szeptember). "The evolution of the spindlin gene in birds: sequence analysis of an intron of the spindlin W and Z gene reveals four major divisions of the Psittaciformes". Mol. Phylogenet. Evol. 36 (3): 706–21. doi:10.1016/j.ympev.2005.03.013. PMID 16099384.
  14. ↑ Schweizer, M. (2009). "The evolutionary diversification of parrots supports a taxon pulse model with multiple trans-oceanic dispersal events and local radiations". Molecular Phylogenetics and Evolution. 54 (3): 984–94. doi:10.1016/j.ympev.2009.08.021. PMID 19699808. {{cite journal}}: Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)
  15. ↑ "New Zealand Birds | Collective Nouns for birds (the K's)". nzbirds.com. 2011. Hozzáférés: 2011. május 11.
  16. ↑ CRC Handbook of Avian Body Masses by John B. Dunning Jr. (Editor). CRC Press (1992), ISBN 978-0-8493-4258-5.
  17. 1 2 Forshaw, Joseph M. (2006). Parrots of the World; an Identification Guide. Illustrated by Frank Knight (művész). Princeton University Press. ISBN 0-691-09251-6. {{cite book}}: Unknown parameter |nopp= ignored (|no-pp= suggested) (súgó)
  18. ↑ Bond, A. B.; Wilson, K. J. and Diamond, J. (1991). Sexual Dimorphism in the Kea Nestor notabilis, Emu 91(1), 12–19. DOI: 10.1071/MU9910012.
  19. ↑ One of world's rarest birds flourishing after DOC work, press release by Chris Carter, Minister of Conservation, 20 January 2006. Hozzáférés ideje: 22 January 2010.
  20. ↑ R.N. Holdaway and T.H. Worthy (1993). First North Island fossil record of kea, and morphological and morphometric comparison of kea and kaka Archiválva 2020. november 24-i dátummal a Wayback Machine-ben, Notornis, 40(2), 95–108
  21. ↑ Anderson, R. (1986) Keas for keeps. Forest and Bird, 17, 2–5
  22. 1 2 3 Bond, A. and Diamond, J. (1992). Population Estimates of kea in Arthur’s Pass National Park, Notornis 39, 151–160.
  23. 1 2 Diamond, J., Bond, A. (1999) Kea. Bird of paradox. The evolution and behavior of a New Zealand Parrot. Berkeley; Los Angeles, CA: University of California Press. (ISBN 0-520-21339-4)
  24. 1 2 Elliott, G., Kemp, J. (1999) Conservation ecology of Kea (Nestor notabilis) Archiválva 2010. május 13-i dátummal a Wayback Machine-ben. Report. WWF New Zealand.
  25. ↑ "Clever clown of the mountains". University of Vienna - Faculty of Life Sciences, Department of Cognitive Biology. 2011. november 2. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. október 28.
  26. ↑ Cheeky parrot steals tourist's passport Archiválva 2011. június 25-i dátummal a Wayback Machine-ben, ABC News, 30 May 2009. Hozzáférés ideje: 22 January 2010.
  27. ↑ "DOC's work with kea". Department of Conservation. 2009. október 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2012. augusztus 23.
  28. 1 2 "Arthurs Pass neighbours at odds". The Press. 2008. február 2. Hozzáférés: 2011. október 8.
  29. ↑ "Dead kea dumped at Arthur's Pass were shot". Department of Conservation media release.
  30. 1 2 Akers, Kate and Orr-Walker, Tamsin. Kea Factsheet Archiválva 2010. június 2-i dátummal a Wayback Machine-ben, Kea Conservation Trust, April 2009. Hozzáférés ideje: 22 January 2010.
  31. ↑ Jackson, J. R. (1962). The life of the Kea. Canterbury Mountaineer 31, 120–123.
  32. 1 2 Clark, C.M.H. (1970) Observations on population, movements and food of the kea, Nestor notabilis Archiválva 2020. november 24-i dátummal a Wayback Machine-ben, Notornis, 17, 105–114.
  33. ↑ Diamond, J & A. Bond (1989) Note on the lasting responsiveness of a kea Nestor notabilis toward its mirror image Archiválva 2011. október 2-i dátummal a Wayback Machine-ben, Avicultural Magazine 95(2):92–94.
  34. ↑ Jackson, J. R. (1960). Keas at Arthur's Pass Archiválva 2022. október 9-i dátummal a Wayback Machine-ben.. Notornis 9, 39–58.
  35. ↑ Falla RA, Sibson RB & Turbot EG (1966) A Field guide to the birds of New Zealand. Collins, London (ISBN 0-00-212022-4)
  36. ↑ Christina Troup. Birds of open country – kea digging out a shearwater chick Archiválva 2012. október 17-i dátummal a Wayback Machine-ben, Te Ara – the Encyclopedia of New Zealand, Ministry of Culture and Heritage. Updated 20 November 2009. Accessed 22 January 2010.
  37. ↑ Gajdon, G.K., Fijn, N., Huber, L. (2006) Limited spread of innovation in a wild parrot, the kea (Nestor notabilis)[halott link]. Animal Cognition, 9, 173–181. DOI: 10.1007/s10071-006-0018-7
  38. 1 2 3 Marriner, G. R. (1906) Notes on the Natural History of the Kea, with Special Reference to its Reputed Sheep-killing Propensities. Transactions of the Royal Society of New Zealand, 39, 271–305.
  39. ↑ Jackson, J.R. (1962). Do kea attack sheep? Archiválva 2021. február 18-i dátummal a Wayback Machine-ben Notornis 10, 33–38.
  40. ↑ Marriner, G. R. (1907) Additional Notes on the Kea. Transactions of the Royal Society of New Zealand, 40, 534–537 and Plates XXXII-XXXIV.
  41. ↑ Temple, P. (1996) The Book of the Kea. Auckland: Hodder Moa Beckett. (ISBN 0-340-600039)
  42. ↑ Bloomberg, Simon (2009. február 21.). "Possums take toll on kea at Nelson Lakes". The Nelson Mail. Hozzáférés: 2011. október 8.
  43. ↑ "Nest cameras catch attacks on keas". Fairfax New Zealand. NZPA. 2010. november 18. Hozzáférés: 2010. november 18.
  44. ↑ "Lead Poisoning". Kea Conservation Trust. 2010. szeptember 1. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. október 8.
  45. 1 2 McLelland, J.M.; et al. (1996. április). "Kea (Nestor notabilis) Captive Management Plan and Husbandry Manual" (PDF). Threatened Species Occasional Publication No. 9. Department of Conservation (New Zealand). Hozzáférés: 2011. október 8. {{cite web}}: Explicit use of et al. in: |author= (súgó)
  46. ↑ Youl, Jennifer (2009). "Lead exposure in free-ranging Kea (Nestor Notabilis), Takahe (Porphyrio Hochstetteri) and Australasian Harriers (Circus Approximans) in New Zealand" (PDF). Massey University. 2012. április 25. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2011. október 8.
  47. ↑ "Curiosity kills the kea, study shows". The Dominion Post. 2009. április 22. Hozzáférés: 2011. október 8.
  48. ↑ "DOC reviews 1080 use after endangered kea die". The Dominion Post. 2008. július 30. Hozzáférés: 2011. október 8.
  49. ↑ "Seven keas dead in wake of 1080 work". Otago Daily Times. 2011. szeptember 12. 2015. szeptember 24. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. október 8.
  50. ↑ Ibbotson, Lucy (2011. szeptember 20.). "Kea 'gangs' breaking into Doc predator control traps". Otago Daily Times. 2012. október 18. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. október 8.
  51. ↑ Hitchmough, Rod; Bull, Leigh; Cromarty, Pam (2007). New Zealand Threat Classification System lists 2005 (PDF). Wellington: Department of Conservation. ISBN 0-478-14128-9.
  52. ↑ "Human-kea conflict". Kea Conservation Trust website. 2011. szeptember 19. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. szeptember 23.

Források

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Kea című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Hegyi_kea&oldid=29470535”