Ugrás a tartalomhoz

Furkó Kálmán (karatemester)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Furkó Kálmán
Született1947. január 2.[1]
Nyírbátor[2]
Elhunyt2021. augusztus 3. (74 évesen)[3][4]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • katonatiszt
  • karatéka
  • sportvezető
IskoláiMagyar Testnevelési Főiskola (–1971)
KitüntetéseiMagyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2007)

Furkó Kálmán (Nyírbátor, 1947. január 2. – 2021. augusztus 3.) magyar katonatiszt, ezredes, nyolcdanos karatemester, sportvezető. A karate egyik hazai atyja, a támadó közelharc megalapítója a Magyar Honvédségben.

Furkó Kálmán és Rádi Rozália gyermekekként született. 1961-ben Budapesten a vasútgépészeti technikumban folytatta tanulmányait. 1965-ben itt érettségizett és a Testnevelési Főiskolára jelentkezett sikertelenül. Ezt követően egy évet a MÁV Északi Járműjavítóban dolgozott technikusként.

Következő felvételije már sikeres volt, így 1966–67-ben 11 hónap sorkatonai szolgálatot teljesített az egri felderítő zászlóaljnál, ahol először találkozott a közelharccal. A főiskolán Galla Ferenc tanította a cselgáncsot és a birkózást. Ennek során a test-test elleni küzdelem újabb eszközeit ismerte meg. 1971-ben szerzett testnevelés tanári diplomát és 1973-ig a TFSE cselgáncsozója maradt, de közben már az elsők között ismerkedett Magyarországon a karatéval.

A diploma megszerzése után először Vácra helyezték, de hamarosan a szolnoki felderítő zászlóaljhoz került, ahol katonák ezreit tanította a közelharcra, önvédelemre.

A magyarországi kjokusin karate egyik alapítója. 1976-tól már nemzetközi karateversenyeken is indult. 1977 őszén alapította meg a Szolnoki LTE klubot, ahol számos válogatott versenyzőt nevelt és készített fel. 1979-ben a tokiói világbajnokságon a kjokusin karate válogatott vezetője és versenyzője volt. 1981-ben Svédországban, 1984-ben Japánban járt tanulmányúton. Első danját 1978-ban szerezte. 2017-ben, a Kazahsztánban megrendezett világbajnokságon a nyolcadik mesterfokozatot is megszerezte.

Az 1980-as évek közepétől hosszú ideig a Magyar Kjokusin Karate Szervezet elnökeként tevékenykedett. Továbbá a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke és a Magyar Fullcontact Karate Szervezet elnöke, emellett az Európai és a WKO Világszervezet övvizsgabizottságának is tagja volt.

Unokája Furkó Kálmán (1997) Európa-bajnok evezős.

  • Furkó Kálmán–Bogdán Olivér: Katák a kyokushin karatéban; magánkiad., Répcelak, 2002
  • Magyar Népköztársasági Sportérdemérem bronz fokozat (1983)[5]
  • Aranykoszorús I. osztályú ejtőernyőstiszt (1997)[6]
  • Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Testnevelési és Sportdíj (1998)[7]
  • Ezüst Pelikán Díj (1998)[8]
  • Kővári Tamás-díj (1999)[9]
  • Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt, katonai tagozat (2007)[10]
  • Pro Mililtium Artibus (a hadtudományért) (2011)[11]
  • Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Príma Díj (2013)[12]
  • Csik Ferenc-díj (2015)[13]
  • Haza Samu-életműdíj (2016)
  1. ↑ "www.karate.hu/Stilusok-hirei/Elokelosegek-Furko-Kalman-70-szuletesnapjan".
  2. ↑ "PIM-névtér". Hozzáférés: 2020. május 11.
  3. ↑ "Elhunyt Furkó Kálmán nyugállományú ezredes".
  4. ↑ "Elhunyt Furkó Kálmán, a kőszikla, aki megtanította a magyar katonákat a közelharcra".
  5. ↑ Személyi rész. Magyar Közlöny, 52. sz. (1983. november 20.) 360. o.
  6. ↑ Kitüntetések október 23-a alkalmából. Népszabadság, LV. évf. 248. sz. (1997. október 24.) 6. o.
  7. ↑ A megye kitüntetettjei. Új Néplap, IX. évf. 183. sz. (1998. augusztus 6.) 7. o.
  8. ↑ Akik a legtöbbet tették. Új Néplap, IX. évf. 304. sz. (1998. december 30.) 3. o.
  9. ↑ Idén is hatalmas közönségsikert aratott. Új Néplap, X. évf. 296. sz. (1999. december 20.) 11. o.
  10. ↑ A Köztársasági Elnök 180/2007. (IX. 21.) KE határozata. Magyar Közlöny, 123. sz. (2007. szeptember 11.) 9369. o.
  11. ↑ Furkó Kálmán magas kitüntetést kapott. Új Néplap, XXII. évf. 302. sz. (2011. december 27.) 3. o.
  12. ↑ A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Príma Díj idei kitüntetettjei. Új Néplap, XXIV. évf. 2017. sz. (2013. szeptember 17.) 2. o.
  13. ↑ A Magyar Sport Napjának ünnepe. Népszava, CXLII. évf. 105. sz. (2015. május 6.) 14. o.

További információk

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • L. Murányi László: Az első magyar szamuráj. Furkó Kálmán karateezredes; Fotogruppe, Szolnok, 2018
  • Shihan Furkó Kálmán ezredes. Életút; szerk. Boda József; Zrínyi, Budapest, 2022
  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap